2015. február 14., szombat

Az első igazán nőies színvilágú oldalam

Tavaly kezdtem el ismerkedni a scrapbook alapjaival. Rögtön egy négy részes tanfolyam utolsó leckéjére fizettem be, ahol mini albumot készítettünk. Természetesen a gyerekeimről vittem fotót és hatalmas élmény volt hazajönni négy fiús oldallal. Aztán a következő albumom is róluk szólt, az első ajándék az Édesanyámnak. Ismét fiúsra kellett vennem a színvilágot.
Mindig is szerettem volna egy igazán nőies oldalt készíteni, ami lehet rózsaszín, és díszíthetem cirádával és virággal. És ma végre valóra vált az álmom. Hálás vagyok érte Editnek, aki rengeteg papírt, kiegészítőt és remek elméleti hátteret biztosított nekünk.  A türelméről és a szépérzékéről nem is beszélve :-)

Mint fiús Anyuka tudtam, hogy ehhez a projekthez olyan fotót kell választani, amin csak én szerepelek. A kedvenc menyasszonyos sorozatomra esett a választás. A kiírás szerint egyforma színvilágú fotók kellenek. Mivel eredetileg az egyik fotó fekete-fehér, a másik pedig színes, ezért a picasa segítségével mindkettőt azzá alakítottam.

Miután kiválasztottam a papírokat Edit segítségével, jöhettek a kiegészítők. A mosolyírás és a textil virágok voltak az első elemek, amik az asztalomra kerültek. Aztán kerestem feliratokat. A "szeretem" felirat arra a fotóra került amit a legjobban szeretek az összes közül. Az "ez vagyok én" pedig a másikra, mert mikor elkészültek volt aki nem ismert fel :-). A harmadik címke is nőcis lett, így alkotnak egy háromszöget. Mivel nagy madár őrült vagyok, szerelem volt első látásra a két madaras kiegészítő is. Így lett még egy díszítős háromszögem is és remélem ezzel együtt elég hangsúlyos lett a fókuszpontom.

Egyben az egész oldal. Kicsit későn fotózva


A fotós rész közelebbről

Madarak

2 megjegyzés:

  1. Anna, ez gyönyörű lett! Tökéletesen sikerült kivitelezned a nőies oldal elképzelést! Nagyon tetszik, szép, finomak a színek, és az a virágos szalag....nekem is kell szereznem valahonnan ;)
    (egyébként én se ismertelek volna fel a képen, ha nem tudom, hogy Te vagy. Nagyon szép menyasszony voltál!!!)

    VálaszTörlés
  2. Volt szerencsém élőben látni - úgy még gyönyörűbb ez az oldal! 😉
    A virágos szalagért én is odavagyok, de a madárkák is cukik! Az egész oldal nőies, elegáns, nagyon szépen visszaadja azt az érzést, milyen egy ilyen gyönyörű ruhába belebújni 😊

    VálaszTörlés