Már régóta terveztem, hogy megírom a hogyan készültet a dobozalbumhoz, mert voltak érdeklődő jövőbeli alkotók. Ennek tiszta szívből örülök.
A dobozalbum alapjául egy egyenlő oldalú kereszt szolgál. A doboz minden oldala és az alapja is 15 cm-es négyzetekből áll. Ezeket egyben szabtam ki és a hajtogatást megkönnyítő, scoring board segítségével húztam meg az éleket. Ez a kis eszköz segít, abban hogy a hajtás vonal ne legyen csúnya különösen vastag papírnál. Persze enélkül is meg lehet oldani. Kívülről egész lapokkal borítottam, de csak mikor már a belsejével kész voltam, alájuk került merevítésképpen még egy réteg karton, a legvastagabból. Belülről egy keretet ragasztottam fel, kivéve a középső mezőbe, amit szintén a végén választottam ki.
Ez a papírkészlet érdekes színvilágú volt: narancs, lila, barna, zöld, kék és kicsit szürkés. Az volt a tervem, hogy legyen egy kék leporelló, mert az Martina kedvenc színe, egy zöld, egy narancs és egy lila, mert az egyetlen biciklis papír az pont lila volt. Próbáltam színben harmonizáló középvastag és vastagabb Lidl egyszínű kartonokat választani. Szerencsére kedvenc halvány színvilágú Paper Pad papírkészletem is jópár oldalt adott.
Az egyszínű kartonokat helyenként stencillel dobtam fel. Ez egy vékony műanyag lap, amiből különböző mintákat vágtak ki, így ha papírra szépen rászorítva festéket rákenve szépen kiadja a mintázatot. Akril festékeket kevertem ki a megfelelő árnyalatra és azzal dolgoztam. Akril festékkel festettem le a négy biciklit, amit Ildikó vágott nekem Sizzix-szel.
Találtam egy papírt, amin régi borítékok, levelezőlapok vannak, amiknek a színvilága szintén passzolt a többi papírhoz, ezt is rendesen kihasználtam
A leporellós oldalak alapja sima fehér karton lett, a scoring boarddal hajtogatva, ha újrakezdeném ezt is kraft kartonra tenném ahogy az volt az alapja a doboz oldalainak. Ezeket 12cm-es négyzeteknek álmodtam meg, hogy amikor felhajtogatom, ne ütközzön az éleknél. Mivel az eredeti tervem 30 üzenet volt, és egy leporellónak páratlan díszíthető oldala van, egyet számolni kell a ragasztás is, összesen 36 különböző oldalt álmodtam meg. Persze volt olyan, mint a tasak, ami visszatérő alap volt a hosszabb üzeneteknek. A tasak nyílásánál volt mindig egy csík egyszínű papí, egyébként a tasakot a szokásos módon három oldalon rögzítettem kétoldalú ragasztóval
Minden színvilágnál egyformán volt "borítékos" oldal, biciklis, stenciles, mindenhol volt tépéses oldalam :-). Minden papírt kétoldalas ragasztóval rögzítettem, ahogy a fotókat is. A biciklik és a kisebb díszek rögzítéséhez folyékony ragasztót használtam.
Miután megvoltam az alappal és a leporellóval, vastag kétoldalas TESA ragasztóval rögzítettem a kereszt ágaihoz. Kiderült később ez is korai volt, mert így meglehetősen nehéz volt később az üzenetek megírása.
Ezután készült el a teteje. Először kicsire szabtam. Egy 15 ös alapnál érdemes a tetőt minimum 10 cm-rel nagyobbra szabni. Egy 25-ös négyzet közepére kimértem egy 15,5*15,5ös négyzetet. Minden irányból túlhúztam a hajtogatást segítő szerszámmal az oldalakat. Így egy olyan lapot kaptam aminek a közepén volt egy nagy négyzet és minden sarkában volt egy kis négyzet és a kis négyzeteket téglalapok kötötték össze. A téglalapok lettek a később az oldalai a tetőnek. A kis négyzetek átlóit meghúzva be tudtam őket hajtani majd irodai kapcsolóval odatűztem egy oldalhoz (sajnos erről nincs fotóm), a kapcsokat később kívülről papírral takartam el. Ahogy a tetejére is egy teljes lap került.
A fotókat a 220 fotónál hívattam elő 7,5*5ös méretben, a Picasa kollázs funkciójával tudtam minden fotót előkészíteni.. Ahol több fotó került egymás mellé, ott kénytelen voltam utólag igazítani a méreteken. Szeretem a 220 fotót, mert lehet matt képeket csináltatni, ami a scrapbooknál fontos, hisz így nem kell az ujjlenyomatokat törölgetni :-).
A fotók hangulatának megfelelően választottam ki a hátteret, minden oldalra került egy kisebb díszítő elem címke, chipboard, dekorgomb, parafadísz ezeket is igyekeztem a kívánság tartalmához vagy a képhez igazítani. Izgalmas feladat volt. Az összes üzenetet én jegyeztem le :-), elővettem a legszebb nyomtatott betűtípusomat, talán így személyesebbre sikeredett.
Akinek bármi kérdése van a felhasznált alapanyagok beszerzésével, kiválasztásával, használatával kapcsolatban az bátran keressen meg.
A belbecshez, ahogy már említettem segítségemre volt Martina és Misi. Hogy ne legyen semmi feltűnő mindenkit bejelölés nélkül kerestem meg Facebookon. Mivel izgultam, hogy nem jut el mindenkihez a kérésem, két titkos segítőm mindenkit értesített, aki nem reagált. Köszönet Miklósnak és Dominak, hogy tovább adták a többieknek a kezdeményezésem hírét.
Ezek a részlet fotók a este rossz fényviszonyok közt készültek ráadásul szobában. Remélem azonban a lényeg látszik rajtuk.
 |
| A doboz alapja belülről |
 |
| És kívülről |
 |
| Narancs oszlop belülről |
 |
| Narancs oszlop kívülről |
 |
| Papír tépés és bicikli |
 |
| Stencil nyilak |
 |
| Itt is stencil |
 |
| És itt is :-) |
 |
| Lila oszlop belülről |
 |
| és kívülről |
 |
| lila bicikli |
 |
| Zöld oldal belülről |
 |
| és kívülről |
 |
| Zöld bicikli |
 |
| Van kék stenciles oldal is |
 |
| Zászlós oldal |
 |
| Kék oldal belülről |
 |
| és kívülről |
 |
| imádtam ezt a festéket olyan szép zöldeskék |
 |
| Kész doboz zárva |
 |
| felülről |
 |
| és nyitva |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése